Kicsi a gyerekszoba? Legyen minden egyben!

Kisebb lakásokban nagyon sokszor okoz problémát, hogy a helyiségek sem éppen hatalmasak, emiatt elég nehéz berendezni őket. Hiába bújjuk a lakberendezési magazinokat, a különböző bútorüzletek újságjait, és nézegetjük a szebbnél szebb bútorokat – valószínűleg nem fognak úgy beférni a szobába, hogy rendesen ki lehessen használni minden négyzetcentimétert. Márpedig egy kicsi szobában ez alapvető fontosságú. Az egyedi bútorok azonban megoldást jelenthetnek, főleg, ha okosan tervezzük őket, és megpróbáljuk egy-egy darabból a lehető legtöbbet kihozni. Ehhez persze rengeteg ötletet adhatnak az említett magazinok, újságok, amiket átnézve olyan megoldásokra is bukkanhatunk, amik magunktól nem biztos, hogy eszünkbe jutottak volna – aztán csak annyi a dolgunk, hogy elkészíttessük egyedi méretben.

 

Ágy – vagy szekrény, vagy asztal?

 

Kisméretű szobákban elég népszerű megoldás a galériás ágy, ami alatt elférhet az íróasztal, de akár egy ruhásszekrény is. Gondolkodjunk el egy pillanatra: mennyi helyet is spóroltunk ezzel? Egy átlagos ágy 2 méter hosszú, egy asztal legalább egy, ahogy a szekrény is. Ehhez 4 méter hely kellene a szobában. Ha azonban a galériás megoldást választjuk, pontosan ennek a fele fog kelleni, az ágy hossza. A szekrény és az íróasztal alatta kap helyet, így annak nem kell külön terület. Mi ez, ha nem maximális helykihasználás? Máris sokkal jobban el lehet férni a szobában, több hely van a játékoknak, nagyobb területen lehet játszani. Persze a módszer mással is működik: szekrények közé épített íróasztallal, vagy ha nagyon kicsi a hely, felhajtható ággyal, aminek merőlegesen az aljára szerelt lap máris kiad egy asztalt.

 

A gyerekek imádják

 

A gyerekek általában nagyon szeretik a fent említett megoldásokat. Nincs olyan kisfiú vagy kislány, aki ne akarna emeletes ágyon aludni – a galériás verzióval ez akkor is lehetséges, ha nincs testvér, aki az alsó ágyat elfoglalná. Emellett az ágy alatti részen kiválóan lehet bunkit építeni takarók segítségével, és hát legyünk őszinték, tényleg nagyon jól néznek ki ezek a multifunkciós bútorok. Mindenféle színben, mintában, formában elkészíthetők, így bármelyik szobához tökéletesen passzolnak. A gyerek is nyugodtan bevonható az ötletelésbe, így garantáltan szereti majd a szobáját!

Ezt olvasta már?

Szakmai nap a Schachermayer házi vásáron

Holnap Május 25-én szakmai nap MIATT ZÁRVA lesz a stúdiónk De készülünk majd egy remek beszámolóval a legújabb vasalatokról, mert a Schachermayer házi vásárra megyünk :D   Magdi&Márk!  

Hogyan lehet egy kis helyiségből nagyot csinálni? Beépítéssel!

  Szerintem így   A magyar városokban oly jellemző panellakásokban tipikus probléma, de persze máshol is előfordul, hogy nagyon kicsik az egyes helyiségek, ezért nem könnyű olyan bútort vásárolni, ami tényleg praktikus. A kis helyiség ráadásul a szedett-vedett bú

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

VISSZAHÍVÁST KÉREK





Küldés

Az MAGDI BÚTORSTÚDIÓ a weboldalán cookie-kat használ annak érdekében, hogy a weboldal a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. Amennyiben Ön folytatja a böngészést a weboldalunkon, azt úgy tekintjük, hogy nincs kifogása a tőlünk érkező cookie-k fogadása ellen. A részletekért kattintson ide.