Kihasználod az ágy alját?

magdibutor_egyedibutor_45_l.jpg

 

Egy aprócska lakásban minden egyes négyzetcentiméter kihasználása aranyat ér – ezzel mindenki tisztában van, aki volt már kénytelen nagyon kis életteret beosztani, főleg, ha nem is egyedül. Ennek ellenére sok ember abszolút nem tudja jól kihasználni azt a teret, ami rendelkezésre áll. Egy kis lakásban luxusnak tűnhet parlagon hagyni bármilyen területet is, mégis gyakran megtörténik. Ez pedig nagyrészt a nem megfelelő bútoroknak köszönhető, ugyanis ezeknek gyakran helypazarló a kialakításuk.

 

Persze nem lehet emiatt a bútorgyártó cégeket hibáztatni, hiszen ők standard méretekben gondolkodnak. Az, hogy egy kisebb lakásba bajosan lehet bezsúfolni a termékeiket, semmiképpen sem az ő hibájuk. Nem várhatjuk el, hogy a kis helyek kihasználására is gondoljanak, hiszen ez egy speciálisabb terület, amely különlegesebb megoldásokat igényel. Például olyan bútorokat, amik nem pazarolják a teret.

 

Az ágy alja – te mihez kezdesz vele?

 

Nemrég végignéztem az ágykereteket néhány bútorárusító cég honlapján, és azt tapasztaltam, hogy az esetek többségében két lehetőség van: vagy lábakon áll az ágy, az alatta lévő rész pedig üresen tátong, vagy tömörek az oldalai, de továbbra is egy nagy üres rész van alatta – csak így nem látszik. Az ágyneműtartós ágy meglehetősen ritka, és sokszor maximum egy nagyobb méretű fiókot értenek alatta, amivel nem nagyon van kisegítve az ember, ha egy pici lakásban él.

 

Ha azt szeretnénk, hogy ne legyen elpazarolt terület mind a minimum 140x200 centiméter, amit egy franciaágy igénybe vesz, egyedi megoldásokhoz kell folyamodnunk. Készíttethetünk például olyan ágykeretet, amiben alul végig polcos területek vannak, ahová fiókokat lehet kétoldalról betolni. Az ágyunk ugyanúgy áll, éppen csak szereztünk magunknak némi igén jelentős méretű tárolóegységet. Nem lesz rendetlenség, sőt: ez a megoldás segít rendet tartani, hiszen még több holminak találhatjuk meg a helyét. A klasszikus, felnyitható ágyneműtartó is jó megoldás, bár itt azért számolni kell a rugók recsegésével.

Ezt olvasta már?

Milyen legyen a mosogatótálcánk?

A konyha megtervezésekor az embernek ezer meg ezer részletre kell figyelmet fordítania, hogy a végeredmény egy olyan konyha legyen, ami szép, és amit jól lehet használni a mindennapok során. Egy ilyen részlet a mosogatótálca is. Előzetesen nem gondolnánk, hogy milyen sok lehetőség van

Hogyan tágítsuk a teret?

Sok ember él kicsi lakásban, ami nem feltétlenül baj, hiszen ha nem nagy az együtt lakók száma, nem feltétlenül kell hatalmas házba költözni. Egy háromfős családnak például tökéletesen elég lehet egy kétszobás, 50 négyzetméteres lakás is. A

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

VISSZAHÍVÁST KÉREK





Küldés

Az MAGDI BÚTORSTÚDIÓ a weboldalán cookie-kat használ annak érdekében, hogy a weboldal a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. Amennyiben Ön folytatja a böngészést a weboldalunkon, azt úgy tekintjük, hogy nincs kifogása a tőlünk érkező cookie-k fogadása ellen. A részletekért kattintson ide.