Mekkora legyen a munkafelület a konyhában?

 

magdibutor_munkalap1.jpg

Egy konyha berendezése rengeteg kihívást rejt magában – aki nem bútorozott már be, és szerelt fel teljesen konyhát, az nem is tudja, mennyit. Nagyon fontos, hogy ezt a kérdést jól átgondoljuk, egy konyha ugyanis napi szinten aktívan igénybe van véve, és az, hogy mennyire tudjuk jól kihasználni, nagyban függ attól, milyennek álmodtuk meg.

 

Ha nem rágjuk végig alaposan az igényeinket a funkciót illetően, könnyen lehet, hogy lesz egy nagyon szép, ám nagyon kényelmetlen, nem jól használható konyhánk. Ha pedig egy ilyenben kell főznünk nap, mint nap, legyen akármilyen szép is, meg fogjuk utálni, mert rengeteg bosszúságot fog nekünk okozni, miközben a dolgunkat próbálnánk ott végezni.

 

Kicsi vagy nagy legyen a munkafelület?

 

Egy konyhában igencsak sarkos kérdés, hogy mekkora felületet lássunk el munkalappal, amin a főzéshez szükséges előkészületeket el tudjuk végezni. Ahhoz, hogy kitaláljuk, ebből mekkorára van szükségünk, az első dolog, amit végig kell gondolnunk, hogy egyáltalán mennyit főzünk, és mennyire bonyolult ételeket. Aki minden nap többfogásos vacsorát készít, ráadásul több összetevőjű, komplexebb ételekből, annak valószínűleg jó sok helyre lesz szüksége az alapanyagok előkészítéséhez, a keverésekhez, a felhasznált edények tárolásához. Ebben az esetben érdemes akkora munkafelületet kialakítani, amekkorát csak lehet, minden centimétert használjunk ki, ahová munkalapot tehetünk.

 

Amennyiben nem nagyon főzünk, vagy csak gyors, egyszerűbb ételeket, elég lehet a jóval kisebb munkafelület is, és a helyet kihasználhatjuk másra, például arra, hogy egy nagyobb étkezősarkot alakítsunk ki, vagy amerikai konyhás nappali esetén nagyobb teret kaphat a nappali.

 

Minden a saját igényeken múlik, ebben a kérdésben nem feltétlenül érdemes trendeket követni. Persze törekedhetünk arra, hogy a konyhánk megfeleljen a legújabb trendeknek, és modern legyen, nincs ezzel gond, csak figyeljünk oda arra, hogy összehangoljuk ezt a szempontot a saját, egyéni igényeinkkel.

Ezt olvasta már?

Így szüntesd meg otthon a káoszt!

      A kis lakásokban nagyon gyakori, hogy túlzsúfoltnak és rendetlennek tűnnek, annak ellenére is, hogy mindent megteszünk azért, hogy valahogyan úrrá legyünk a káoszon. Persze jól tudjuk, hogy szélmalomharcot vívunk: kicsi a hely, túl sok a holmi, még a

Így alakíts ki étkezősarkot!

Ahhoz, hogy egy lakás kényelmes és rendezett legyen, nagyon fontos, hogy mindennek meglegyen a maga helye. Sajnos gyakori probléma, hogy a lakásokban kevesebb helyiség áll rendelkezésre, mint amennyi kellene ahhoz, hogy kényelmesen oszthassuk fel az egyes területeket.   Az egyik legtöbbször előfordul&oac

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

VISSZAHÍVÁST KÉREK





Küldés

Az MAGDI BÚTORSTÚDIÓ a weboldalán cookie-kat használ annak érdekében, hogy a weboldal a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. Amennyiben Ön folytatja a böngészést a weboldalunkon, azt úgy tekintjük, hogy nincs kifogása a tőlünk érkező cookie-k fogadása ellen. A részletekért kattintson ide.