Mennyit számít a bútorlap színe?

magdibutor_butorszinek4345599_l.jpg

Egy lakás, vagy egy adott helyiség berendezése során nagyon hamar találkozol majd azzal a problémával, hogy el kellene döntened, milyen színűek legyenek a bútorok. Bútorlapokból ma már gyakorlatilag végtelen a kínálat, és ezt nagyjából szó szerint kell érteni: nem csak fehér, vagy ilyen-olyan famintás darabokat lehet kapni, hanem egészen extrém, fényes vagy matt lila, zöld, piros narancsszínűeket. A határ ma már valóban a csillagos ég.

 

Ekkora kínálatot látva persze, hogy elbizonytalanodik az ember, még akkor is, ha előzetesen volt egy elképzelése. Nekem személy szerint például tinikorom óta egy piros konyha volt álmaim netovábbja, aztán amikor eljött az ideje a saját konyhabútorom megálmodásának, és végignéztem a hatalmas palettát, elbizonytalanodtam. És végül nem piros lett a konyhabútorom.

 

Ha úgy érezzük, teljesen elvesztünk a hatalmas kínálatban, íme, néhány szempont, aminek figyelembevételével segíthetünk magunkon:

 

  • Sötét vagy világos a helyiség? Ez a legalapvetőbb kérdés, ugyanis nagyban meghatározza, milyen árnyalatokban érdemes egyáltalán gondolkodni. Ha világos helyiség, jó nagy ablakokkal, akkor bármit választhatunk, de talán célszerűbb egy kicsit sötétebb bútorokkal berendezni, hogy ne legyen túl vibráló a hatás. Ha a helyiség sötét, egyértelműen a világosabb árnyalatú bútorok lehetnek nyerők, amik vidámabbá tehetik kicsit a hangulatát.
  • Mennyire szeretjük az extrém berendezést? Van, aki el sem tudja képzelni, hogy valami rikító, extrém lakása legyen, más azonban unja a megszokott dolgokat. Melyik típust erősítjük? Ha az utóbbit, érdemes lehet a fényes felületű, élénk színű bútorlapokat megnézegetni. Ha az elsőt, akkor maradjunk a szolid fa mintánál és a semlegesebb színeknél, mint a bézs, a drapp, a krémszín, barna világosabb árnyalatai.
  • Mi a helyiség funkciója? Ha egy hálószobáról van szó, ahol pihenni szeretnénk, nem biztos, hogy a vibráló, élénk, kontrasztos színek annyira jó választásnak bizonyulnak. Persze lehet, hogy abba a típusba tartozunk, akit ez nem zavar a pihenésben. Egy nappali, egy konyha ugyanakkor nyugodtan lehet vidámabb, lendületesebb hangulatú, amit erősebb színekkel érhetünk el.

Ezt olvasta már?

Beépített háztartási gépek a jobb helykihasználásért!

A konyhabútorok terén ma már szinte bármilyen igény megvalósítható, nincsenek merev szabályok. Gyönyörű összeállításokkal találkozhatunk mindenütt, a lehetőségeknek csak a fantázia szabhat határt.   Nem elég azonban, hogy szépek a

A 2016-os Konyhakiállításon a Magdi Bútor Studió

Holnap kiállításra megyünk ezért üzletünk zárva lesz március 4. és 5-én-. Nyitás március 8-án. Ezekben a percekben folynak az utolsó simítások és legfontosabb szerelési munkálatok (EDDIG MINDEN RENDBEN fa pult alját 3x). A helyszíni beszá

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

VISSZAHÍVÁST KÉREK





Küldés

Az MAGDI BÚTORSTÚDIÓ a weboldalán cookie-kat használ annak érdekében, hogy a weboldal a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. Amennyiben Ön folytatja a böngészést a weboldalunkon, azt úgy tekintjük, hogy nincs kifogása a tőlünk érkező cookie-k fogadása ellen. A részletekért kattintson ide.