Rejtsük el az ágyat, ha kicsi a tér!

Sok lakásban okoz gondot, hogy nincs külön nappali, és a hálószobát kellene élettérként is használni. Ez nem akkora probléma, ha jó nagy helyiségről beszélünk, amiből akár a bútorokat használva is le tudunk választani egy külön részt a hálónak, hogy az ágy takarásban legyen. Némileg kellemetlenebb, ha az adott szoba még csak nem is kifejezetten nagy, és jelentős részt foglal el belőle az ágyunk. Ebben az esetben érdemes lehet olyan megoldásokban gondolkodnunk, hogy nappalra teljesen el lehessen tüntetni az ágyat, és ezzel jelentősebb helyet szabadíthassunk fel. Szerencsére ez nem lehetetlen, többféle megoldás is létezik a problémára.

 

Nyilvánvalóan érdemes eleve nem a legnagyobb méretű ágy mellett letenni a voksunkat: ha egyedül vagyunk, a franciaágy is luxus ilyen körülmények között, ha pedig ketten, nem biztos, hogy muszáj 180-200 centiméter széles franciaágyat választani, célszerű lehet beérni egy 140-essel.

 

Kanapéágy – egy mozdulattal lehet a hálóból nappali

 

Nagyon kézenfekvő és ideális megoldás a kanapéágy: éjszakára kihúzzuk, megágyazunk, reggel pedig leszedjük az ágyneműt, összecsukjuk és csak az ülőalkalmatosság marad a szobában, ami így máris tökéletes nappaliként funkcionál. Ezzel egyúttal megoldódik a kanapé problémája is, ugyanis ezt a bútort sem kifejezetten egyszerű bezsúfolni egy kis szobába, pláne, ha ágynak is helyet kell csinálni. Hátránya, hogy hosszabb távon nem biztos, hogy kényelmes egy ilyen ágy, ha pedig már fedőmatrac is van rajta, azt is tenni kéne valahová napközben.

 

Felhajtható ágy

 

Nem egy gyakori megoldás, de nagyon praktikus a felhajtható ágy. Reggel, ha felkeltél, egyszerűen leszeded az ágyneműt, az ágyat pedig felhajtod a falhoz. Hogy így se maradjon kihasználatlan a hely, a felhajtott ágyról nyílhat le például egy asztalka, itt is érdemes bevetni a kreativitást. Ha azonban éppen az üres hely megtartása lenne a cél, az ágy aljára rakhatunk egy szép képet, kifesthetjük, letapétázhatjuk öntapadós tapétával, vagy az egészre fotótapétát rakhatunk, hogy felhajtva is szép legyen, így nem lesz zavaró esztétikai értelemben sem.

Ezt olvasta már?

Régi-új divat a lakberendezésben – erős kontrasztok

Sokáig alapvető dolog volt a lakberendezésben, hogy igyekezzünk színben harmonizáló bútorokat választani, hogy kellemes legyen az összhatás. A helyiségeknek így nagyjából egységes színe lett: ha valahol a barna dominált, szinte minden a barna különböző á

Jelentkez be hozzánk időpontra

A mi kapacitásunk is véges és folyamatosan jönnek az érdeklődők akik új bútort szeretnének. Ezért fontos lenne, hogy bejelentkezz hozzánk előre, és egy közösen mindenkinek jó időpontban csak veled foglalkozzunk. Írj nekünk a tervezes@magdib

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

VISSZAHÍVÁST KÉREK





Küldés

Az MAGDI BÚTORSTÚDIÓ a weboldalán cookie-kat használ annak érdekében, hogy a weboldal a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. Amennyiben Ön folytatja a böngészést a weboldalunkon, azt úgy tekintjük, hogy nincs kifogása a tőlünk érkező cookie-k fogadása ellen. A részletekért kattintson ide.