magdibutor_dolgozo52.jpg

A többség általában szerencsésnek tartja azokat az embereket, akik otthonról dolgozhatnak: nem kell reggel a legnagyobb forgalomban bemenniük a munkahelyükre, este pedig ugyanígy haza, és úgy egyáltalán: nem áll egész nap a hátuk mögött a főnök, hogy ellenőrizze őket. Többnyire tehát valami olyan kép él a fejekben erről a dolgozási formáról, hogy laza, kötetlen, és sokkal könnyebb. Pedig ez nem igaz, sőt, kifejezetten nehéz tud lenni, pláne akkor, ha az embernek nincs egy nyugodt zuga, ahol csinálhatná a dolgát. Az otthon dolgozás legnagyobb nehézsége ugyanis sok esetben az iroda hiánya.

 

Hogyan alakítsunk ki irodát?

 

Szerencsésebb helyzetben van a lakásunkban egy nem használt, vagy használt, de nélkülözhető helyiség, amit át lehet alakítani dolgozószobává. Ehhez nincs szükség egy nagy szobára, elég egy kicsi, azonban a berendezéskor figyeljünk arra, hogy jól ki tudjuk használni a rendelkezésre álló teret. Ezt a legjobban úgy érhetjük el, ha beépített szekrényeket alkalmazunk, sőt, az íróasztal is lehet beépített, rajta külön hellyel a számítógépnek. Ha mindennek megvan a maga helye, sokkal könnyebb lesz rendet tartani, és nem fog egyhamar eluralkodni a káosz. Ezzel ellentétben, ha nincs is saját zugunk a lakásban, sok idő mehet el azzal, hogy nem találjuk a helyünket, vagy nem találunk kényelmes helyet a munkához. Arról nem is beszélve, hogy a munkaeszközök is csak kallódnak ide-oda.

 

Ha nincs külön szoba

 

Amennyiben külön helyiség nem áll rendelkezésre, egy nagyobból választhatunk le magunknak egy sarkot – ez is több a semminél. Itt azonban még kisebb a hely, ezért még kreatívabbnak kell lennünk. Már a térelválasztást is megoldhatjuk úgy, hogy tárolófelületet nyerjünk vele: jó magas, akár plafonig érő polcrendszert tehetünk be elválasztó fal gyanánt. Így lesz egy csomó helyünk a polcoknak hála, és a sarkot is el tudjuk szeparálni. A rendelkezésre álló falakon végig polcok, vagy beépített szekrények sorakozhatnak, hogy minél jobban kihasználjuk a helyet. Be lehet rendezni jól egy kis helyet is, csak egy kis kreativitás kell hozzá!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap sütiket használ a jobb felhasználói élmény miatt.