A konyhabútorok ma már szinte minden képzeletet felülmúlnak, bármilyen igény megvalósítható, gyönyörű összeállításokkal találkozhatunk még a legegyszerűbb lakásokban is. Ami viszont jogosan szúrhatja sokak szemét, az az, hogy a háztartási gépek többnyire csak fel vannak sorakoztatva a konyhapulton. Nincs meg igazán a helyük, csak állnak egymás mellett. Lehet a konyhabútor akármilyen szép és jól összerakott, ez bizony nagyon tudja rontani az összhatást. Szerencsére erre is vannak már kitűnő megoldások, ugyanis nagyon szépen be lehet építeni ezeket az eszközöket, így aztán tényleg úgy fog kinézni a konyhánk, mint a katalógusokban – mindennek megvan a helye, semmi nem lóg ki a sorból.
Beépített nagygépek
Az igazat megvallva nem egy új gyakorlat beépíteni a konyhai eszközöket, mégis sokkal kevésbé elterjedt, mint amennyire praktikus és esztétikus is. Főleg a nagyobb háztartási gépeket szokás beépíteni, mint például a mosogatógép, a mosógép, a sütő, a tűzhely. Ez azért nagyon praktikus, mert nem kell megszakítani a konyhapultot, sokkal nagyobb lehet a munkalap, így jobban elférünk. Egyébként jobban is néz ki, valóban a bútor részei lehetnek a nagygépek, nem csak olyan „oda van tolva” hatást keltenek. Egy ilyen konyha sokkal összeszedettebbnek kifinomultabbnak tűnik – és a tévhittel ellentétben nem is sokkal drágább, mint a különálló verziók.
A kisgépeknek sem kell a pulton sorakozni
Az előzőekben említett gondot a pulton sorakozó konyhai gépekkel a kisgépek okozzák. A kávéfőző, a kenyérpirító, a vízforraló, a turmixgép, a mikró – mind-mind csak állnak egymás mellett, foglalják a helyet, és szedett-vedett hatást keltenek. Ezek többségét úgy nem lehet beépíteni, mint a nagyobb gépeket, de ki lehet alakítani a helyüket. Egy pont akkora polc, amekkorára az adott gépnek szüksége van a megfelelő helyre, és máris nem a pulton hever a kenyérpirító például. Megvan a helye, nagyobb a rend, beleillik a környezetébe – és mindenki boldog. Természetesen mindez egyedi megoldásokat követel, de a végeredmény magáért beszél.
De mi van akkor ha szeretném megtartani a régi erősítőm és éppen most vettem egy új Tv-t de kell egy jobb szekrénysor? Ilyenkor is a legjobb megoldás a mértre gyártott bútor ahol készülékekre lesz szabva minden látható és láthatatlan rész is az utolsó vezetékig mindent figyelembe véve.
Magdi Bútor Stúdió a hely, ahol veled tervezünk, otthont alkotunk neked! Teljes körű szolgáltatás, kivételes igények megvalósítása! Solymosi-Kabdebó Magdolna, a beépíthető bútorok szakértője. Várunk téged Óbuda leginnovatívabb bútorstúdiójában ahol veledtervezünk! Használd ezt #magdibutor.
Forrás: http://magdibutor.blog.hu/2017/08/21/epitsd_be_a_haztartasi_gepeket