37507498_l.jpg

 

Amikor bútorcserére, új bútorok vásárlására kerül a sor, sokan teljesen tanácstalanul nézegetik a katalógusokat, és próbálják kitalálni, mivel rendezzék be a lakásukat. Rengetegféle bútor áll rendelkezésre, mind szín, mind méret, mind pedig forma tekintetében, nagyon különböző dizájnnal. Ez egyrészt nagyon jó, mert mindenki találhat az ízlésének megfelelőt, vagy legalább ahhoz hasonlót, másrészt ugyanakkor a bőség zavara miatt is nehezebb a választás. Mint minden területen, a bútorok között is nagyon sok azonban a gagyi, amit nem igazán éri meg megvásárolni, még akkor se, ha olcsó, és ránézésre is elmegy.

 

De milyen is a gagyi?

 

  • Papírvékony elemekből áll. Azt hinné az ember, hogy nem kell túlmagyarázni, miért nem jó, ha egy szekrény polcai, oldalai a fél centi vastagságot sem érik el. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy kell. „Jó lesz az tízezerért!” felkiáltással sokan megveszik ezeket, aztán pár hét múlva már feltűnik, hogy a polc meghajlik, újabb idő elteltével pedig a tartó szegecs kiszakad, szép nagy lyukat hagyva a szekrény oldalában. A tízezer meg huss, repült ki az ablakon.

 

  • Nem illeszkedik rendesen. A magam részéről sikítófrászt tudok kapni, ha azt látom, hogy a fiókok közötti rés nem egyforma, a szekrény ajtaját nem lehet normálisan becsukni. És mennyi ilyen van az olcsó, lapokban kapható kategórián belül! Persze ebben az is benne van, hogy ezek a „legózós” bútorok, azaz vidd haza lapokban, és szereld össze magadnak. Ebben nem mindenki profi. De nagyon sokszor maga a bútorlap van igénytelenül vágva, így meg lehetetlen rendesen összerakni.

 

  • Jön le az élfólia. Tipikus probléma az említett gagyikkal, hogy a szekrények frontján, illetve a polcok külső szélénél (tehát azon a részen, amit látsz, ami a szemed előtt van), élfólia van, hogy olyan legyen a színe a vágás ellenére, mint a bútor többi részének. Na, ez az a rész, ami igen hamar elkezd leválni. Elég igénytelenül néz ki a félig feljött, levegőben lifegő élfólia. Ha meg inkább az egészet leszeded, a bútorlap belsejét csodálhatod a maga teljes valójában – eláruljuk, egyáltalán nem szép.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap sütiket használ a jobb felhasználói élmény miatt.